Idős emberekre támadt egy medve Japánban
Öten sérültek meg, amikor megtámadta őket egy medve.
A nászrepülést követően a hímek elpusztulnak, a leendő királynők pedig elveszítik szárnyaikat és igyekeznek kolóniát alapítani.
Megoldást is javasolt a vízellátási problémákra a volt köztársasági elnök.
A megengedettnél nagyobb zajszennyezést mértek a létesítménynél. Miért nem állíttatja le a hatóság azonnali hatállyal a jogsértő működést? A „Lex Akkugyár” módosításáig vélhetően erre nemigen van lehetősége.
Hajlamosak vagyunk az elektromos mobilitásra mint egyfajta „alternatív üzemanyagmegoldásra” gondolni, pedig sokkal több annál. A legtöbb autógyártó az e-mobilitásban látja a jövőt, a fejlesztések többsége az elektromos modellekről szól, és napjainkra már egyértelműen látszik, hogy valóban megtörténik a váltás. Cikkünk szerzője szerint egyfelől összetett rendszerről van szó, másfelől egy, az eddig megszokottól eltérő gondolkodásmódról. Az energetika egyik legnagyobb mai kihívása, hogy megoldja az e-mobilitáshoz kapcsolódó feladatokat, ideértve a lokális energiatermelés megvalósítását, az autók töltéséhez szükséges villamoskapacitás biztosítását, valamint az igényeknek megfelelő töltőinfrastruktúra kiépítését. Az igazi áttöréshez azonban a gazdaság és a társadalom szereplőinek attitűdváltására is szükség van. Vélemény.
A 75 milliárd forintos keretösszegű pályázatban a családok vissza nem térítendő támogatást kapnak, ami a költségeik 65%-át fedezi.
Több mint 3,5 milliárd darab palack visszagyűjtésének hatékonyabbá tételét reméli az állam a januárban induló visszaváltási rendszertől, amelynek a legfontosabb eleme a fogyasztók számára az, hogy 50 forintos pluszköltségtől szabadítja meg őket, ha az italcsomagolásokat visszaviszik egy automatába. Az erről szóló rendelet a héten jelent meg a Magyar Közlönyben, megnéztük, milyen változásokkal jár ez majd.
Az Ulog hőerőmű építése a Neretva felső szakaszán 2010-ben kezdődött, azóta számos alkalommal figyelmeztettek környezetvédők az építkezés környezetkárosító következményeire.
Lakosságarányosan az öt legtöbb szemetet termelő településből négy balatoni, az ötödik is csak azért előzi meg ezeket, mert ott egy hulladéklerakó.
Lesznek hulladékégetők? Hogyan történik a válogatás? Megnéztük, milyen lehet a hulladékgazdálkodás 15 év múlva.
Újpestnek egykor saját szigete és Duna-ága volt élénk vízisportélettel és vizítúrázó-paradicsommal, amiből mára nem sok maradt. Ami mégis, az viszont megér egy kirándulást: Budapest egyetlen bejárható ártéri erdeje, egy romjaiban is impozáns strand, kajakosok, kenusok és a szennyvíztisztító, ahol egykor a vörös szőnyeget is emelgette a szennyvíz. Séta a Palotai-szigeten és a Duna egykori medrében.
A kutatók szerint lehet tenni azért, hogy a 2012-es és 2022-es extrém tüzek ne váljanak az új normává a század végére Magyarországon.
Az EU 2040-ig legalább 90 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázkibocsátást, erről szólhat legalábbis egy jövő év elején benyújtandó új környezetvédelmi terv.
A polgármester szerint azoknak lehet érdeke a fagyilkolás, akiknek rontaná a nyaralójából nyíló kilátást, ha a fák nagyobbra nőnének.
A kormányhivatalnak új eljárást kell indítania, és a szakhatóságok állásfoglalását is be kell szereznie.
A fészküket az emberektől is védő ausztrál szarkák csak nagy ritkán okoznak komolyabb bajt, azonban minden évben problémát jelent, hogy az emberek bosszúból madarakat ölnek.
A civilek megkérdőjelezik, hogy eléggé gondozva van-e a város faállománya.
A megújuló energiatermelés terjedésének gyors üteme tartja nyitva a lehetőséget, hogy képesek legyünk teljesíteni a párizsi klímacélokat.